Mindig is tetszettek az MX-5 -ös mazdák, így ez volt az első irány. Kicsi, sportos, hátul kapar, ráadásul a Micra árában már egészen szép kínálat van belőlük. Elkezdtem bújni a fórumokat, több tucatnyi oldalt olvastam el az NB szériáról. Az írások szerint ugyan rozsdásodik, de "széthajthatatlan" (semmi sem az, ráadásul a széthajthatatlannak titulált kocsikkal rendszeresen kevesebbet is foglalkoznak. Hámer' azt úgyse lehet széthajtani, nemde?), jól megy, jól fordul és mindenki odáig van tőle. Egyetlen apró probléma merült fel többször, a légkondis darabok ritkasága.
Hopp, erre nem is gondoltam.. Eszembe sem jutott, hogy egy kétezres évekbeli autóból kihagynák az AC-t, így azt keresési feltételnek sem adtam meg. A keresőoldalon akkoriban fent lévő nagyságrendileg 25 darabból ez a feltétel kiszűrt 20-at. A maradék 5-ből a legközelebbi 80 kilométerre, a többi jelentősen messzebb.
Tulaj felhív, időpont egyeztet, lementem megnézni a kocsit. Rozsdásodás minimális, szövetülés kopott (álítólag mindnél), a szövettetőn valami moha telepedhetett meg anno amit nem sikerült lekaparni, így csúnya foltos. A beltér puritán, de a kocsi hangja szép, a tulaj szimpatikus magánszemély, a javításokról számlát mutat, 1,35 millióért annyira nem is rossz. Jöjjön a próbakör. Az 1.6-os motor 116 lóereje nem viszi rosszul a kocsit, de nagy tűzijáték nincs. A kocsi tényleg piszok jól fordul, de a 185 centimmel és 85 kilómmal minden egyes kanyarnál arrébb kell tennem a lábam, hogy alá tudjam szedni a kormányt. Jó kocsi, jó feeling a kabriózás, de az én magasságommal egyszerűen kényelmetlen, tudom, hogy hosszú távon zavarna. Elbúcsúzom a tulajtól, érzem hogy nem lesz ilyen autóm.
Legalább tanulsága volt a dolognak: nagyobb és erősebb autó kell, amúgy is praktikus lenne ha a család mindkét autójába be tudnánk passzintani a 11 hónapos pici lányom ülését.
Legyen akkor mondjuk egy Mazda 3. Az MPS ugyan piszok drága, de van belőle 150 lovas GT kivitel, az internet népe szereti, ha nagyon tetszik akár meg is tudom fizetni az árkülönbséget.
Meg is van a kiszemelt példány, a nepper szerint makulátlan, csodaszép, meg talált még vagy 3 másik fenomenális jelzőt. Ez annyiban merült ki, hogy csak 4 helyen volt picit rozsdapöttyös, arról viszont elfelejtett szólni, hogy meg van ültetve. Nem picit, nagyon. Szóvá is teszem, az emberünk terel, ez sportos autó, szerinte gyárilag is ilyen alacsony, satöbbi. A szemmel láthatóan nem gyári kipufogó miatt már nem is szólok. Beültünk a próbakörre, a telepről ő vezet ki. Elég ügyetlenül, ugyanis az autó alatta is kegyetlenül megül a fekvőrendőrön. Egyenes úton megy mint a golyó, viszont a futómű egy csatornafedélen is szétveri a vesém (pedig nem vagyok erre kényes, az Alfám 18-as felniken gurul, az sem kifejezetten puha), a rádióján a basszus messze túlvezérelve, érezhetően hülyegyerekautó volt, ki tudja miyen meglepetéseket rejteget még. Bónuszként a klíma sem hűt, de persze annak is "csak egy töltés kell".
Néztünk egy másikat, az műszakilag korrektebb volt, de fenemód rohadt, nemkell.
Hazaérve ismét rálestem a hirdetési portálra, megfuttattam egy keresést csak évjáratot, erőt és árat beállítva. És ott aztán szembejött valami.. Egy tűzpiros Alfa Gt Bose hifivel, 1,2 milliós áron.
Részletek a következő bejegyzésben!